A hőhidakról

A hőhidak a ház külső határoló szerkezeteinek olyan helyileg körbehatárolható részei, amelyek hővezetési értéke sokkal magasabb, mint a körülöttük lévő épületelemeké. Ez természetesen azokon a helyeken rosszabb hőszigetelő képességet is jelent, vagyis a fűtött és fűtetlen terek közötti hőáram mennyisége itt a legnagyobb.
Ha hétköznapian fogalmaznánk meg, akkor azokat a pontszerű, vonalas, vagy foltszerű részeket nevezzük hőhidaknak, ahol a meleg leginkább „kiszökik” a szerkezetből. Ezek a „káros” kis elemek lehetnek geometria hőhidak, mint pl. az összes épületsarok, ahol a fűtött belső felület mindig kisebb, mint a hőt leadó külső felület. Lehetnek szerkezeti hőhidak, amikor magas hővezetésű (alacsony hőszigetelő képességű) anyagokkal szakítják meg az egyébként jó hőszigetelésű szerkezeteket. Tipikus példái ennek a profi falazóblokkból épült falban külön szigetelés nélkül kialakított vasbeton áthidalók és koszorúk, vagy a homlokzati hőszigetelések fémanyagú beütőszeges dűbelei. Az előbbi vonalmenti, míg az utóbbi pontszerű hőhídnak számít. Ezeket átgondolt tervezéssel már jó előre kiiktathatjuk. Harmadik fajtájuk sajnos emberi hanyagság eredménye lehet. Ezek akkor fordulnak elő, ha mondjuk a szarufák közötti hőszigetelés hézagos, a nyílászáró beépítéskor nem megfelelő a tok és a káva közötti tömítés vagy, ha arra alkalmatlan, nedvességgel szemben védtelen anyaggal akarunk talajjal érintkező szerkezetet hőszigetelni.

Miért rossz a hőhíd?
Mert az ott „elvándorló” meleg jelentősen megnöveli a ház fűtési költségeit ugyanúgy, mintha az utcát fűtenénk. A belül hidegnek érzékelhető felületek csökkentik komfortérzetünket, és a kellemes szobahőmérsékletet csak aránytalanul magas túlfűtéssel tudjuk biztosítani. Minden egyes °C, amivel a helyiség hőmérsékletét csökkenthetnénk, közel 6-7%-os energiamegtakarítását jelenthetne. A hőhidak belső oldali hideg felülete továbbá még páralecsapódást is eredményezhet, amivel már az egészségünkre is ártalmas penészgombák képződést generálhatja.

Milyen vastag legyen a szigetelés?
Állandóan felmerülő kérdés, hogy mi legyen az optimális hőszigetelési vastagság, ha homlokzati szigetelést készítünk. Ez a külső falak anyagától, rétegeitől, a ház alaprajzi tagoltságától és hőhidasságától, az elérni kívánt minőségtől - és nem elhanyagolható módon - az anyagi lehetőségeinktől egyaránt függ. Hazánkban kevés olyan falazóanyag van, mely plusz hőszigetelés nélkül kielégíti a falakra vonatkozó hőtechnikai előírásokat, és elterjedésük is csak a rendelet hatályba lépése, azaz 2006. után indult el igazán. Ha régi tömör tégla, B30-as blokk, vagy vasbeton falazatunk van, akkor átlagos minőségű expandált polisztirol vagy kőzetgyapot szigetelés tulajdonságait figyelembe véve, 8-10-12 cm a hőszigetelés alsó határa. Modern, porózus szerkezetű, hőszigetelő falazóelem alkalmazása esetén az 5 vagy a 6 cm is elegendő lehet. Ilyenkor azért vegyük figyelembe, hogy egy homlokzati hőszigetelés vastagságának növelésével a munka teljes költségének csak kis hányadát kell hozzátenni a sokkal nagyobb fűtési költség megspórolásához. A vastagságnövelés ugyanis a felhasznált ragasztó, háló, alapozó és vékonyvakolat, vagy akár az állványozási és kivitelezői díj költségeit nem módosítja.

És miből legyen a szigetelés?
Szintén gyakori kérdés. Alapszabályként elmondható, hogy tömör, masszív, egyébként is komoly párafékezéssel bíró falak (pl. beton, kisméretű tégla, kő, B30-as blokk, stb.) esetén polisztirol, míg gyors páravándorlást lehetővé tévő falazatoknál (pl. vályog- vagy vert falaknál) kőzetgyapot szigetelés javasolt. Amennyiben pórusbeton elemekből vagy modern, üreges vázkerámiából szeretnénk falat építeni, akkor gondos páratechnikai ellenőrzés mellett az ár-érték arányát tekintve gazdaságos és évtizedek óta bevált polisztirol szintén szóba jövő alternatíva, de ha komoly akusztikai vagy tűzvédelmi igényeket támasztunk vele szemben, akkor a 2-3 szoros árkülönbözet ellenére is a kőzetgyapotos rendszereket válasszuk.
 

Károlyi Tibor műszaki szaktanácsadó Masterplast Kft.