„PowerLock” szállítóeszköz rögzítő rendszer

Hatékony megoldás rakodóhelyi balesetek ellen. Nyugat-Európában már számoltak: drágább a baleset, mint a biztonsági rendszer!
Egy sűrűn használt rakodóállásban a targonca évente körülbelül százezer alkalommal halad át az épületet a teherautóval összekötő rámpaszint-kiegyenlítőn. Ez mindannyiszor potenciális veszélyt jelent a rakodást végzőkre. Súlyos következményei lehetnek, ha a szállítóeszköz elmozdul az áru berakása közben. A problémát többnyire az okozza, hogy a kamion sofőrje nem látja, mi történik a platón. A kommunikáció lehetősége is erősen korlátozott a raktárban dolgozók és a kint tartózkodó sofőr között. További, a logisztikai bázisokon előforduló veszélyforrás a rakodás közbeni „elkúszás”. Ebben az esetben a platóra történő ki- és behajtás közben a légrugós teherautók platómagassága 15-20 centimétert emelkedik-süllyed a terhelésváltozástól. A föl-le mozgás következményeként jármű elkúszhat a rakodóhely falától.
Az igazi megoldást a Loading Systems cég „PowerLock” rendszere adja, mely lehetetlenné teszi, hogy a teherautó rakodás közben elhagyja a dokkoló helyet. A rakodóhelyre betolató teherautó kereke magára húzza a „PowerLock” erős acél rögzítő karját. A dokkolás után az épületben tartózkodó kezelőszemélyzet blokkolja a rendszert mindaddig, amíg a rakodás tart; ezt kívül piros lámpa jelzi a sofőrnek. Csak ezután lehetséges az ipari kaput kinyitni, a rámpakiegyenlítőt működtetni. A rakodás végeztével a raktár személyzete megszűnteti a blokkolást, amivel egyidejűleg a külső lámpa pirosról zöldre vált, jelezve, hogy biztonságosan el lehet hagyni a rakodóhelyet.
A „PowerLock” platós teherautókhoz és a nyerges vontatókhoz egyaránt használható. Telepítése új építésnél és utólagosan is egyszerű. Nyugat-Európában számos helyen alkalmazzák, mert a megelőzhető vele balesetek károk bekövetkezése és a munkavédelmi hiányosság miatti számonkérésre sem kell számítania az eszközt használó vállalkozásnak.
Weboldal: További részletek
Copyright © 2007-2012 Business Media Magyarország Kft. - A DOCUgroup Company - www.baudocu.hu Termékismertető: információk, hírek és leírások. „PowerLock” szállítóeszköz rögzítő rendszer.