| |

Exzellent nedvességszabályozó vakolatok

| A meglévő épületek felújítása
legtöbbször együtt jár a nedvesség elleni küzdelmmel, illetve a nedvesedés
következményeinek sókivirágzások, vakolatleválások, dohszag, penészedés
megszüntetésével. A nedvesség erősen korlátozza a helyiségek, épületek
használhatóságát, sőt még a falak anyagának épségét is veszélyezteti. |
 |
 |
| A pinceszintek, lábazati sávok
hiányzó vagy hiányos, elöregedett függőleges és vízszintes szigetelése miatt
kívülről nedvesség (talajvíz, csapadék stb.) hatolhat a falazatba, ami
feloldja, illetve a vízvándorlás során elszállítja a falazatban lévő
sókat. A nedvesség a kristályosodási pontot elérve gőz halmazállapotúvá
válik, és az oldott sók kikristályosodnak. A sók kristályosodása nagy
nyomóerők keletkezésével jár, ami károsítja a falazatot és az azt fedő
rétegeket (vakolatot, faburkolatot, festést). A WTA (épületfenntartással és
műemlékvédelemmel foglalkozó Műszaki Tudományos Munkabizottság) irányelve
szerint nedves falazatokra pórusos javítóvakolatok alkalmazhatók, melyek a
kristályosodó sók befogadása érdekében nagy légpórustérfogatúak. Ezek a
javítóvakolatok hidrofobizáltak, így a folyékony halmazállapotú nedvesség
nem jut át rajtuk, illetve legfeljebb 5 mm mélységig engedik a behatolást.
|
| Mivel a vízbehatolási mélység maximum 5 mm, a
20 mm vastag vakolat páradiffúziós távolsága minimum 15 mm lesz. Minél
hoszszabb a páradiffúziós távolság, annál kisebb a kiszáradási teljesítmény,
hiszen a pára lassabban vándorol (15 mm hosszú páradiffúziós távolságnál a
kipárologtatási teljesítmény legfeljebb 144 g/m2 naponta).
Hidrofobizált vakolatok alkalmazásakor a vakolat tulajdonságaiból adódóan
kétféle kellemetlen jelenség léphet fel: ha a nedvességfelvétel nagyobb a
kipárolgásnál, a nedvesség elkezd a falazatban magasabbra emelkedni,
illetve: mivel a hidrofobizálás miatt a párolgási zóna a vakolat
alapfelülete közelében helyezkedik el, itt játszódik le a sók
kikristályosodása is, aminek gyakori következménye, hogy rövid idő után
vakolatleválások alakulnak ki. A Scholz-féle Exzellent nedvességszabályozó,
nem hidrofobizált vakolatok alkalmazásával nem alakulnak ki a falazaton
ilyen jellegű gyenge helyek, ugyanis a nedvesség Exzellent vakolatba
történő behatolási mélysége a nedvesség mennyiségétől függően 15 és 20
mm között változhat. Ebből adódóan a páradiffúziós távolság 05 mm lesz, ami
jelentős mértékű a hagyományos WTA-szerinti pórusos vakolatokénál sokkal
nagyobb kipárolgási teljesítményt eredményez. A kiszárítási teljesítmény
nagy nedvességtartalom esetén a 2100 g/m2 értéket is elérheti
naponta, ami 10 m2 nagyságú falfelületnél 21 liter víz
elpárologtatását jelenti. Ez az eredmény a vakolat különleges
pórusgeometriájának köszönhető; a kipárolgási teljesítményben ugyanis nem a
légpórusok mennyisége a döntő, hanem a pórusok típusa, illetve azok
egymáshoz kapcsolódása. A sók kikristályosodása a WTA-szerinti
javítóvakolatokhoz hasonlóan az Exzellent vakolatoknál is a
pórusszerkezetben játszódik le, de a sók a vakolat külső felületéhez közel,
attól maximum 5 mm-es sávban rakódnak le, ott is csak átmenetileg. Ha
ugyanis ismét megnő a nedvesség kiáramlása, a nedvesség mélyebben, akár a
vakolat teljes vastagságán is áthatolhat, feloldva a sókristályokat, és a
vakolat külső felületéhez közelebb, vagy egészen a felületére szállítva a
sót. A fal felületén kivirágzott sók pedig mechanikusan, a vakolat
károsodása nélkül eltávolíthatók. A vakolat nemcsak kültéri, hanem beltéri
falfelületekre is alkalmazható.
A korszerű, jól szigetelt épületekben is lehetnek nedvesedési problémák:
általában a hőhidak, illetve a hiányos szellőztetés miatt képződik
nedvesség. Mivel az Exzellent nedvességszabályozó vakolat nem hidrofobizált,
képes a párából lecsapódott kondenzvizet is felvenni, majd megfelelő
beltéri légfeltételek között ismét leadni, így nem alakul ki kondenzvízfilm
és nincs penészedés. Az Exzellent nedvességszabályozó vakolat nedves vagy
vizes falazatra is felhordható, így például árvízkárosodáskor azonnal
megkezdhető a felújítás. Az Exzellent bedolgozása rendkívül gyorsan
elvégezhető, mert a fröcskölt alapozástól a záróvakolásig minden
műveleti lépés köztes állásidők nélkül végezhető. A vakolat géppel is
felhordható, a hatásmód és a tartósság ugyanis nem a légpórusok
mennyiségétől, hanem a pórusgeometriától függ. |

 |
Régebbi hírek: Exzellent nedvességszabályozó vakolatok (2008. jún. 10.)
18.19 - Külső falak utólagos vízszigetelése, sótalanítása
20.02 - Külső vakolatok
54.04 - Beázás, nedvesség, gombásodás okozta károk megelőzése, elhárítása
54.05 - Utólagos víztelenítés, sótalanítás
Copyright © 2007-2012 Business Media Magyarország Kft. - A DOCUgroup Company - www.baudocu.hu Termékismertető: információk, hírek és leírások. Exzellent nedvességszabályozó vakolatok.
|